A bread and butter puding eredetileg maradékhasznosításra szolgált, és minden háziasszony tudja, a legcélszerűbb úgy újragondolni a megmaradt alapanyagok felhasználását, hogy valami édesség készüljön belőle, mert akkor nagyobb eséllyel fog sikert elkönyvelni az új kreálmánnyal. Valahogy így készülhetett először a vajas kenyérpuding is. Valakinek volt egy csomó szikkadt kenyere, kellett vele kezdeni valamit. Most meg már nemzeti ételnek számít.

Nézd meg hogyan készül a vajas kenyérpuding!

Aki még nem kóstolta, és most úgy képzeli el a vajas kenyérpudingot, hogy jóféle magyar parasztkenyér megvajazva és megcukrozva, az téved. Jobb kiindulási alap a képzeletnek mondjuk egy tisztességes mákos guba, csak éppen mák nélkül. Ráadásul tényleg nem a magyar fehérkenyerekben kell gondolkodni, mi is ismerünk olyanokat, akik már kóstolták, de rossz tapasztalataik voltak vele, a részletes analízisnél azonban kiderült, hogy azért nem ízlett nekik ez a desszert, mert valóban magyar fehérkenyérből készülttel próbálkoztak. Az angolok fehér szendvicskenyere ugyanis abszolút különbözik a mi kovászolt kenyerünktől. Puha, édeskés, gyakorlatilag nincs kérge sem, bármilyen folyadék pillanatok alatt teljesen átáztatja, hogy gyakorlatilag homogén tészta lesz belőle. Na, erre Magyarországon leginkább a kalács alkalmas, illetve szóba jöhet még a briós, a jó minőségű tejes kifli is. A lényeg, hogy eredetileg is egy kicsit édeskés legyen az alapanyag. A csomagolva kapható úgynevezett toast kenyereket is felejtsük el, mert hivatalosan ugyan az hasonlít legjobban az angol szendvicskenyérre, de valójában ég és föld a kettő közti különbség.

A másik fontos elem a készítésnél a kenyéren kívül, a finom, friss vaj, ami semmiképpen se legyen margarin, hacsak nem szeretnénk, hogy az édesség növényi olajban úszkáljon. Ne aggódjunk, a vastag vajrétegek eltűnnek, elkeverednek és felszívódnak, nem kell majd félig olvadt vajdarabkára harapni. Végül a harmadik fontos összetevő a fűszerek és ízesítők. Magában csak édes-rezgős, nyilván úgy sem rossz, de mindenképpen érdemes próbálkozni minél változatosabb ízesítőkkel. Első kézenfekvő gondolat a mazsola, ami remek választás, aki nem szereti, de mindenki más is nyugodtam próbálkozzon apróra vágott aszalt vagy kandírozott gyümölcsökkel, ezen kívül jöhetnek az apró csokoládékockák, olajos magvak, és most mondunk egy durvát, a lekvárok. Ha van otthon jó keményre főzött szilvalekvárunk vagy több éve felhasználásra váró, teljesen besűrűsödött egyéb lekvárunk, akkor pöttyözzük meg vele nyugodtan a rétegeket. Ki lehet próbálni szárazabb gyümölcsökkel is (szilva, kemény körte), de akkor egy kicsit csökkentsük a tej mennyiségét, számoljunk azzal, hogy a gyümölcsök valamennyi levet mindenképpen eresztenek. Ízesítésként természetesen használhatunk fűszereket is a fent felsoroltak kiegészítésére, a vanília, a citrom-, narancshéj, a fahéj mind-mind jó barátja a vajas kenyérpudingnak.



Ha, mint Borsacsaláld, szeretjük az édes ropogást, akkor annyi folyadékot öntsünk rá, hogy a teteje még kikandikáljon belőle, némi – lehetőleg barna - cukorral megszórva süssük. A tojás-cukor-tej keveréket csak azért tettük gőz fölé, hogy kellően homogénné váljon, de nem történik semmi probléma akkor sem, ha csak simán, hidegen alaposan összekeverjük.

Így készül

Egy kalácsot (összesen olyan fél kilónyit) szeletekre vágunk, és mindegyik darabot alaposan megvajazzuk, majd kettő-négy szeletre vágjuk. Egy nem túl nagy alapterületű, de kellő magasságú hőálló tálat vastagon kivajazunk, és a kalácsdarabokat vajas felükkel felfelé elkezdjük rétegezni, úgy, hogy lehetőleg kitöltse széltében az edényt. Minden réteg közé szórunk a fent említett ízesítőkből (mi mazsolát, fahéjat és narancshéjat használtunk), és addig rakodjuk, amíg a kalács elfogy.



Három tojást alaposan elkavarunk három-négy evőkanál (barna) cukorral, gőz fölé tesszük, és hozzádolgozunk négy-öt deci tejet. Nem szabad besűríteni, csak alaposan eldolgozni! A tejes keveréket a kalácsra öntjük, és 180 fokos sütőben addig sütjük, amíg az egész összeáll és a teteje szép színt kap.